szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Első Emelet: Angyali vallomás



Ez a szám még a népes Emelet-rajongótábor legelvakultabb keménymagját is  megosztotta. Voltak,akik szerint túl nyálas a dal, szóval, ez már túlzás, mások véleménye viszont az volt: igen, így kell lírai szerelmes nótát írni. Egy biztos: a slágerlistákat hetekig vezette az Angyali vallomás, és a dallama igen-igencsak fülbemászó. Olyan fürdőszobában fütyörészős. Talán nem követünk el hibát, ha ezt a számot elindítjuk a jovagyok.hu dalversenyén.

Első Emelet: Angyali vallomás
Az Első Emelet már befutott bandának számít a dal keletkezése idején. Igaz, vannak, akik hiányolják a korábbi újhullámos- avantgarde stílusjegyeket( melynek jegyében, melynek címkéjével az EE nekilendült) , de végül is:mi az, hogy újhullám? Ki tudja megfogalmazni? Senki,még Tardos Péter vagy B. Tóth László sem! Hát akkor belefér a slágerzene is, így van?
Talán így van. Ennek a dalnak semmi köze sincs az újhullámhoz, ez már szintipop, az egész hangzásvilágot uralja a billentyű( Berkes), no meg a basszusgitár ( Kisszabó).Kiki hangja pedig elképesztő magasságokig felemelkedik. Lágy presszómuzsika párosul itt diszkózenével, középritmusú dal ez, melyre lehet táncolni, és - egy bizonyos életkor alatt- még a sírás is elfogadható.
A rockerek utálták. Cakkompakk az egész Első Emeletet utálták, de ezt a dalt különösen. Merthogy a szövege semmiről sem szól ( dehogynem, s hogy kontrázzak, nagyon sok rockdal szövege nem szól semmiről), a rajongók pedig 14 éven aluli pisisek. Ez utóbbi nem igaz: az akkori egyetemisták is jártak Emelet- bulikra, úgy gondolták, ez az a magyar zenekar,melyből még sztár lehet Nyugaton is. Nem lett, a rendszerváltás kihúzta alóluk a szilárdnak távolról sem nevezhető talajt.
Szóval, angyali vallomás. Egy fiatal lány szerelmi bánatában olyannyira elkeseredik, hogy nem lát már kiutat, csak az öngyilkosságot. Ez előfordul minden korban,mondhatni: korfüggetlen. Nyálas lenne a szöveg? Talán puhának ésérzelgősnek hat első hallásra, ám valójában kőkemény. Aztán a végén kiderül, hogy mindez csak álom. S az ébredés igencsak kellemes, mert a csaj mellett ott ül az ágyon az imádott pasi.
Öngyilkosság, szex, álom és ébrenlét, béke és billentyűfutamok- mi kell még egy jó dalhoz? Jó közönség. Hát az megvolt! Ma már elképzelhetetlen mennyiségű Első Emelet-lemezt (bakelit és műsoros kazetta) adtak el akkoriban, az utód-slágergyárosok meg sem közelítik azt a példányszámot. Vették lányok asszonyok, meg fiatal srácok is vették, mert a slágerzene- bármit is állítanak ellenzői- nemtől független.
Miután vitatott a szám színvonala, értéke, ám vitathatatlan volt népszerűsége, beválogattuk a nótát a jovagyok.hu dalversenyének selejtezőjébe. Egykori rajongók, szavazzatok, szóljatok, bújjatok elő! Nem öncélúan retrózni akarunk, hanem dönteni arról: melyik a modern kor legjobb magyar dala!

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
SarvariTamas
2008-08-28 22:23
Na igen, a többiek nevében én is csak annyit mondhatok, hogy 13-án az ország minden területéről nagy népvándorlás lesz Nyíregyháza felé, aki szereti az Emeletet, tartson a többiekkel! Ez a dal amúgy pont a kettőssége miatt zseniális. A dallamvilága egy gyermekes, kamaszkori szerelmes vallomásra emlékeztet, viszont a dalszövegben komoly, felnőttes dolgok hangzanak el, s egyáltalán nem sablonos. Remek munka a fiúktól! Köszönjük!
hass47
2008-08-28 16:41
Kiki hangja itt a legszebb. Szerintem az Angyali vallomás az Emelet legjobb szerelmes dala. Szövege teljesen modern, nagyon sok mai zenekarocska megirigyelné. Vagy irigyli is.
Ritchie
2008-08-23 01:26
..."Rögtön tudtam,hogy eljött az idő,itt az alkalom"... És aki ezt élőben szeretné meghallgatni,tényleg még lessz rá egy alkalma.A Nyíregyházi főtéren lessz egy jókis koncert Szeptember 13.-án!...Gyertek el minnél többen,hogy együtt énekeljük az Emelet dalokat!Gyertek el az ünnepre!!!
bmoni
2008-08-22 22:51
Első az Emelet , a lurkók is imádják Lizi egyik kedvence !!!! HOlnap veletek ott !!!
Tomanka
2008-08-22 09:52
Még most is az Első Emelet a nyerő!:) Üdv fórumosok!:)
feherana
2008-08-21 15:22
Talán, mert "a népes Emelet-rajongótábor legelvakultabb keménymagjá"-ba tartozom :-) Mert még mindig vagyunk!!!
Hermione
2008-08-20 19:05
Első az Emelet,még mindig!!Örökkön örökké!!:-)
schimocza
2008-08-19 21:52
TIni korom meghatározó eleme ,Első az Emelet:-)
m660
2008-08-19 21:47
A februári koncerten szinte több fiú volt mint lány.... Több olyan "rockert" ismerek, akinek ott és akkor alaposan megváltozott egykori rossz véleményük!!!!!!!!!!!!! Az Emeletnél nincs jobb. Első az Emelet!!!!!!!!!!!!!!
KisOrsi
2008-08-19 19:57
-Ki a KIRÁLY? -Csakazértis ELSŐ EMELET!!!!!!!
PMoni
2008-08-19 18:48
Az Emeletet lehet szeretni ,vagy útálni ,de sikerét elvitatni nem lehet!!!!!!!!!!!!!!!
Heni
2008-08-19 18:43
Engem ez a dal varázsolt el 22 évvel ezelőtt, azóta imádom Őket!!! Mert Ők a legjobbak, CSAKAZÉRTIS!!!!
lazy
2008-08-19 10:28
JAJA én is pisis :) bár nem ezt tartom a legjellemzőbb Emelet dalnak... de akkor is Csakazért is....
tanyijoci
2008-08-19 06:28
Itt egy újabb „pisis”! 20 év távlatából is: Csakazértis Első Emelet
Nemo44
2008-08-19 06:17
Csakazértis: Első Emelet!
Gigi
2008-08-19 00:10
Itt is Első az Emelet!!
Icus
2008-08-18 22:19
Nekem ŐK a tuti befutók! Dobogó csúcsán a helyük! Csak osztani tudom a többiek véleményét: ELSŐ AZ EMELET!!!!
Viki
2008-08-18 21:44
ŐK A LEGJOBBAK!!!!!!!!! Első az EMELET !!!!!!!!!!!
hajni
2008-08-18 20:39
Hallgattam és hallgatom akkor is ha jó a kedvem és akkor is, ha nem... Szóval, ki is írom nagybetűkkel, hogy SZERETEM NAGYON! :)) Remélem sokan mások is szavaznak rá!
Csilla
2008-08-18 20:33
Egész tini koromat "köztük" éltem le.Imádom a zenéjüket a mai napig! CSAKAZÉRTIS EMELET! Hajrá mi fórumosok is!
 
[1]   2
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
89%
Pozitív
6%
Semleges
5%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu