szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Katona József: Bánk bán



Nincs rá mód,hogy e klasszikus magyar drámát teljes egészében itt elemezzük. Inkább kiemelünk egy szempontot, melyről úgy érezzük,lényeges. Ez pedig nem más, mint Gertrudis jelleme.<

Katona József: Bánk bán
Gertrudis a Bánk bán eddig legsablonosabban értelmezett figurája. Ő a német királyné, a hűvös, az embertelen, a kegyetlen, akinek nincs más célja, mint porig alázni a törzsökös magyar főurakat, s helyükbe ültetni kíséretének tagjait. Gertrudis a népnyúzó, kiknek emberei falvakat égetnek fel és rendkívüli adókat szednek. Bár a 19.századi romantika szerette a sarkított jellemeket, ennél azért árnyaltabb megközelítést javaslunk azoknak, akik bármilyen módon kapcsolatba kerülnek a Bánk bánnal, akár diákként, akár tanárként, akár rendezőként netán színészként.

Mindenekelőtt azt kell látnunk: Gertrudis egy, a középkori Magyarországnál jóvabb fejlettebb és ebből következően gazdagabb kultúrából érkezik hazánkba, ráadásul nem is önakaratából, hanem dinasztikus házasság következtében. Csoda hát, hogy magával akar hozni szülőhazájából egy darabkát? Csoda, hogy e nem túl biztonságos, trónviszályokkal terhelt országban maga mellett akarja tudni testvérét? Önmagában azért, mert kíséretet hoz magával,még semmilyen szemrehányást nem tehetünk neki.Ez általános gyakorlat volt a középkor Európájában. A kíséret egyes tagjai persze nem úgy viselkednek, mint ahogy az egy előkelő főúrtól elvárható. Ezen sincs mit csodálkozni! Mivel a társadalmi élet fejletlenebb, mint "odahaza", épp ezért kevéssé szabályozott is. S mivel kevéssé kötik a főurakat a szertartásrend elemei, mint otthon, természetesen jobban elengedik magukat. Gertrudisnak ezért bizony van valamiféle lelkiismeret-furdalása. Ám fő feladata,hogy ne legyen botrány. Melindát is ezért akarja eltávolítani az udvarból- mert otthon ez így volt szokás. Mikor nem sikerül, meggyűlöli az országot, népével együtt. Irracionálisnak érzi a magyarok viselkedését, nem érti, ez a balga keleti nép miért nem hajlik a józan észre és miért nem gondolkodik higgadt, tiszta fejjel.

Gertrudis nem boldog Magyarországon. András király állandóan háborúzik, szinte soha nincs udvarában, a feleség egyedül...A királynénak nincs más választása: megközelíthetetlenné kell tennie magát, különben fennáll a veszélye a félrelépésnek. Az pedig beláthatatlan diplomáciai bonyodalmakhoz vezetne. Ezért tűnik Gertrudis olyan hűvösnek, érzelemmentesnek. Vágyait el kell, hogy fojtsa, józan eszét félre kell, hogy rakja. Mitől ne lenne boldogtalan? Szerintem megengedi a darab,hogy a sznpadi előadás során valahogyan jelezzük: Gertrudis szerelmes Bánkba. De ez a szerelem soha nem teljesülhet be.
Gertrudis tehát nem fölényes zsarnok, hanem a körülméyek zsarnokságában vergődő asszony.

Nem szóltam még a politikai szempontokról. Katona József korában a "németek" ( azaz a Habsburgok) nem örvendtek túlzottan nagy népszerűségnek. Ám létezett a cenzúra, valahogy el kellett rejteni a drámába ezt az ellenszenvet. Hát így...Mindenestre mi, mai Olvasók és nézők, próbáljuk meg újraértelmezni Gertrudis alakját! Megéri, sokkalta jobb lesz ezáltal a darab. Még jobb.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Bekeveletek
2008-09-07 08:22
Béke Veletek! A Bánk bán nekem kicsit poros, valahogy fel kellene frissíteni, mert amúgy szörnyű unalmas tud lenni. Valaki nem írja meg a Bánk bán 2-t?
rekareat
2008-09-02 16:57
Nagyon szépen megfogja Gertrudis jellemét, érdemes volna Melindáról is ugyanilyen elemzést írni.
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
71%
Pozitív
0%
Semleges
29%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu