szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Első Emelet: Európa



Ahhoz, hogy valóban megértsük ezt a dalt, vissza kell kicsit menni az időben. Rendszerváltás környékén járunk, a magyar történelem azon időszakában, mikor is a társadalom, így a zenei társadalom is, sokmindenen elkezdett gondolkodni. Valahogy "intellektuálisabb" lett a zene.

Első Emelet: Európa

Az Első Emelet sem kerülhette el ezt a sorsot. Az a banda, mely 1985-ben még inkább csak tinilányok kedvenceként volt ismert/hírhedt, valamikor úgy 1987 környékén megváltozott. A korábban nemegyszer giccshatáron mozgó szövegek komolyabak lettek, feltöltődtek, a külső megjelenés is vááltozott: popzenéhez méltóan vagyány maradt ugyan, de mégis, mintha a "gyerekek" kezdtek volna felnőni. Persze, feltehetjük utólag a kérdést: jót tett ez az Emeletnek? A válasz kissé közhelyes: itt nincs helye a mi-lett-volna-ha típusú találgatásoknak. Így hozta a Sors, így hozta a Történelem. Meg a magyar szinten akkoriban egyedülállóan profi menedzsment.

Az Európa című dal egy közepes tempójú, ereszkedő dallamokkal felszerelt igencsak komoly pop-remekmű. A "kis generáció" mond köszönetet az előző generációnak, leszögezvén, hogy tovább kell lépni, új módokon kell gondolkodni. Direkt politika nincs  a dalban, merthogy az egész dal maga az akkori politika, úgy, ahogy azt az akkori huszonévesek értelmezték. Azon elgondolkodhatunk, létezett-e valójában "kis generáció" ( szerintem nem: a hetvenes évektől már nem beszélhetünk egységes egészként egy-egy korosztályról, törésvonalak, gleccserek választanak el bennünket egymástól, kulturális, anyagi és életmódbeli törésvonalak, melyek egyre inkább áttörhetetlennek tűnnek), ám bármilyen választ is adunk erre a kérdésre, egyvalamit el kell ismernünk: a dal jó!

Épp ezért beválogattuk a jovagyok.hu dalversenyébe. Szavzzatok, gondolkozzatok, emlékezzetek! Sajnos, a válogatáslemezre a dal nem került fel. Kár.


Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
SarvariTamas
2009-05-09 21:49
Az egyik legjobb Emelet sláger. Komoly témát feszengető szövegvitelhez egy kicsit gyermeki vidámságot idéző dallamvilág. E kettő összhatása minden generáció fülében megmaradt, kinek ezért, kinek azért.
Ritchie
2009-02-20 19:51
Lehet hogy a rendszerváltás környékén jelent meg a dal,de valójában nem akkor írták,hanem jóval korábban 1983-ban! Így a politikai tartalma is egész merész volt abban az időkben. Titkon mindig reméltem,hogy egy nap majd megfogja kapni a megérdemelt helyét a Magyar Pop-Rock palettán.
Hermione
2009-02-20 12:36
Ez egy nagyon jó dal,és nagy igazságokat feszeget!Én imádom!
halacska
2009-02-09 12:47
Lehet, hogy komlyabb a dal, de gyenge.
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
84%
Pozitív
10%
Semleges
6%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu