EDDA Művek: Lisztománia

Könnyűzene és komolyzene házassága már 1987-et megelőzően is megköttetett ( lásd: Omega: Szvit), ám, az, hogy egy banda ezt slágeresen-fütyörészhetően teszi, az itt és ekkor történt meg először. 

Bennem már akkoriban, mikor euforikus állapotban végig hallgattam a kompozíciót, felnerült:
- S vajon, mit szólna ehhez az ATYA, Liszt Ferenc, a magyar klaszikus zene egyik állócsillaga?
Szerintem örülne neki. Örülne annak, hogy több, mint száz esztendő múltán egy magyar zenekar, méghozzá rockzenekar, továbbélteti művét, élővé, modernné varázsolja a klasszikust, feléleszti tetszhalott állapotából. Azok a tizenévesek, akik talán soha nem hallgatnak klasszikus zenét ( jobbab kedvelem ezt a kifejezést, mint azt, hogy komolyzene, elvégre a könnyűzene, amely nem is annyira könnyű, nos, az is tud komoly lenni), szóval, ezek a srácok most talákoznak először Liszt Ferenccel, igaz, rockosított formában, dehát valahol el kell kezdeni... Ha csak egyetlenegy tizenéves e dal, a Lisztománia meghallgatása után kezdett el érdeklődni az egyetemes zenekultúra iránt, már megérte.
Ez a dal ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy az EDDA nemcsak Pataki Attilából áll, hiszen sokan vádolták/vádolják azzal Patakit, hogy túlzottan rányomja egyéniségének bélyegét az együttesre. Nem: az EDDA kiváló zenészekből áll, akik nem egyszerűen háttéremberek, mint sok más zenekarban, hanem, ha kell, főszerepet is tudnak játszani.
Méghozzá nagyon is jól. Csodálatos, ahogy együttműködik a billentyű és a gitár. Jó hallgatni. Nagyon jó.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »