Dsida Jenő: Törpefenyők jaja
A törpefenyő ebben a versben nem más, mint az ember. Az ember, aki szorongatott léthelyzetbe kényszerült.
Opálos árnyak a bérci bordán,
töprengő törpefenyők.
Úgy elfogyott az élet
idefenn!
Szürkés fehérség,csend, hideg,
az ég peremén szúró csillagok
s néha robogva, zuhanva dörgő
lavinák.
A fenyők szélsóhajokat küldenek
idegen messzi síkokra:
Jaj nekünk, magányos fáknak,
jaj nekünk itt a tetőn!
Apáink dárdás üstöke még
a felhős egekbe döfött;-
unokáink már ki sem látszanak
a hó alól.
Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
aknai
2008-07-30 14:26
Az én értelmezésemben ez a vers a modernizáció embertelenségét és üressgét írja le. " Úgy elfogyott az élet idefent...". elfogyott az élet, egy kicsit meghalt a világ.
1szercsak
2008-07-30 09:01
A Természet hanyatlása valójában az emberiség egymást követő generációinak hanyatlása. Apáink dicsőségét a fiak nem örökölték, monndja a költő. Azt gondolom, igazavan. A bennünket megelőző nemzedék sokmindent átélt, valahogytöbbet bírtak, jobbantudtak alkalmazkodni a történelemhez.
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre