szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Sajtószemle 14.- A strucc, aki nem tudott ganézni



Boros Károly egy Magyarremetén ( Románia) található struccfarm vezetőjével készített riportot.

Sajtószemle 14.- A strucc, aki nem tudott ganézni
Fila István elsősorban arról a küzdelemről beszél, melyet farmja elismeréséért vívott. Először mindenki bolondnak nézte, kérték, miért nem adod fel, aztán jött egy úriember, s- mindenki csodálatára- vásárolt néhány madarat. Ezután persze megugrott a forgalom, mindenki csodájára járt, ésatöbbi, ahogy az már lenni szokott. A siker vonzotta a sikert.

Kezdetben hiányzott persze a megfelelő szakértelem is. Az egyik madár már napok óta nem evett. Az állatorvos elkezdte antibiotikumokkal kezelni, eredmény semmi. Majd Fila úr beleöntött egy liter étolajat, és meggyógyult szegény madár. Mert az volt a baj, hogy nem tudott ganézni.

Valahogy vonzóak számunkra az ilyen emberek, mint Fila István. Erőskezű úttörők, akik nem hagyják magukat csak úgy lerázni. Kellene belőlük jónéhány. Nemcsak Romániába.

( Boros Károly: A strucc sosem beteg. In.: Magyar Demokrata, 2006. augusztus 10., 30-31.o.)

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Beata
2008-09-12 23:32
Aranyos téma. Olyan jóleső.
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
50%
Pozitív
50%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu