szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Cikkszemle 7.- A mennyiségi diák



Nagyon őszinte hangvételű, szókimondó és igaz cikket olvashatunk Szabó Katalin tollából a Hajdú- Bihari Naplóban. Az írás a jelenlegi felsőoktatás egyik legfontosabb problémájáról szól. 

Cikkszemle 7.- A mennyiségi diák
Magyarországon a rendszerváltás előtt igencsak embert próbáló feladatnak számított bejutni a felsőoktatásba. A felvételi vizsgák eléggé nehezek voltak, sok szakon írásbeli- szóbeli megmérettetésen kellett átesni a jelentkezőnek. Sem a társadalmi közfelfogás, sem a hivatalos oktatáspolitika nem támogatta azt a hallgatói részről megfogalmazott követlést, hogy mindenki kerüljön be,aki megérdemli, akinek helye van. Sok ember, akinek lett volna helye, kimaradt.

A rendszerváltás után aztán szépen átestünk a paci másik oldalára.Oktatáspolitikusaink rájöttek, hogy kevés kis hazánkban a diplomás.Ösztönözni kellett az intézményeket, vegyenek fel minél több hallgatót.  Jött az úgynevezett fejkvótarendszer, kellett a pénz, be kellett fogadni és meg kellett tartani a diákot, mert abból élünk, különben is, ha mi kirúgjuk, elmegy máshová és ott lesz diplomás. A helyzet évről évre romlott. Az egymást követő, sokszor átgondolatlan oktatási reformoknak köszönhetően már a középiskolából egyre képzetlenebb "anyag" érkezett.

Mára a helyzet tragikussá vált. Ahogy Szabó Katalin írja: " Irdatlan pénzt költünk-valószínűleg- sok ezer hiányos felkészültségű és szorgalmú diákra, akik jobb híján töltik idejüket az előadókban. Kifejezetten sajnálom az érdemes oktatókat és a tudásszomjas fiatalokat, mert kisebbségben maradnak. Körülöttük a termeket betöltik a csacsogó leánykák, a magabiztos ifjak..." Abszolúte egyetértek a Szerzővel. Elárasztja az országot a hiányos felkészültségű értelmiség. A mennyiségi ember. Valóságos sáskajárás ez.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Milan
2008-08-07 22:47
Egy csomó ember csak sportolni jár az egyetemre. Itt van Amerika...
1szercsak
2008-08-03 22:42
Ideje már,hogy az egyetemekről kirakják a nem odavaló diákokat.Meg a nem odavaló tanárokat...
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
100%
Pozitív
0%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu