LÁTHATATLAN FILMEK KLUBJA a Ludwig Múzeumban

„SONGS FOR DRELLA” – ANDY WARHOL ÉS A SILVER FACTORY, 1963-68

„Az üres tér sohasem elpocsékolt tér. Elpocsékolt az a tér, amiben sok művészi alkotás van.”

(Andy Warhol:  Andy Warhol filozófiája /A-tól B-ig és vissza/. Ford. Halász Péter)

I. 2009. február 20., péntek, 18h
– Vinyl
Fekete-fehér amerikai film, angol nyelven, 66 perc, 1965
Rendező: Andy Warhol
– The Velvet Underground & Nico
Fekete-fehér amerikai némafilm zenével, 67 perc, 1966
Rendező: Andy Warhol, operatőr: Paul Morrissey

II. 2009. március 6., péntek, 18h
– Csók
Kiss. Fekete-fehér amerikai némafilm, 34 perc, 1963-64
Rendező: Andy Warhol
– Selyemfiúm
My Hustler. Fekete-fehér amerikai film, angol nyelven, 67 perc, 1965
Producer, rendező-operatőr: Andy Warhol, rendezőasszisztens: Paul Morrissey

III. 2009. március 20., péntek, 18h
– A Chelsea-lányok (1-12. epizód)
The Chelsea Girls (Episode 1-12). Fekete-fehér és színes amerikai film, angol nyelven, 197 perc, 1966
Rendező: Paul Morrissey, producer, operatőr: Andy Warhol

IV. 2009. április 3., péntek, 18h
– Én, a férfi
I, a Man. Színes amerikai film, angol nyelven, 95 perc, 1967
Rendező:  Paul Morrissey – Andy Warhol, producer, operatőr, vágó: Andy Warhol

V. 2009. április 17., péntek, 18h
– A meztelen étterem
The Nude Restaurant. Színes amerikai film, angol nyelven, 95 perc, 1967
Rendező-operatőr, vágó, forgatókönyv: Andy Warhol
– Empire
Fekete-fehér amerikai némafilm, 60 perc, 1964
Rendező: Andy Warhol, operatőr: Jonas Mekas

VI. 2009. május 8., péntek, 18h
– Magányos kovbojok
Lonesome Cowboys.  Színes amerikai film, angol nyelven, 105 perc, 1968
Rendező-operatőr, vágó, forgatókönyv: Paul Morrissey, producer: Andy Warhol

VII. 2009. május 22., péntek, 18h
– A tizenhárom legszebb dal... Andy Warhol próbafelvételeihez
13 Most Beautiful... Songs for Andy Warhol's Screen Tests.  Fekete-fehér amerikai némafilm zenével, 60 perc, 1964-66
Rendező: Andy Warhol
– Andy Warhol díjátadása
Award Presentation To Andy Warhol. Fekete-fehér amerikai némafilm zenével, 12 perc, 1963
Rendező: Jonas Mekas
– Andy Warhol ezüst lebegései
Andy Warhol's Silver Flotations. Színes amerikai némafilm zenével, 4 perc, 1964
Rendező: Willard Maas
– Andy Warhol
Színes amerikai némafilm, 18 perc, 1967
Rendező: Marie Menken
– Antropológiai vázlatok: barátságok és csomópontok, jelenetek Andy Warhol életéből
Anthropological Sketches: Friendships & Intersections, Scenes from the Life of AndyWarhol. Színes amerikai némafilm zenével, 36 perc, 1963-90
Rendező: Jonas Mekas
– Andy Warhol Szükségszerűen Felrobbanó Műanyaga – a The Velvet Underground & Nico közreműködésével
Andy Warhol's Exploding Plastic Inevitable with The Velvet Underground & Nico. Színes amerikai némafilm zenével, 12 perc, 1964
Rendező: Ronald Nameth

VIII. 2009. június 5., péntek, 18h
– Szopás
Blow Job. Fekete-fehér amerikai némafilm, 26 perc, 1963-64
Rendező: Andy Warhol
– Rossz
Bad. Színes amerikai film, angol nyelven, 100 perc, 1977
Rendező: Jed Johnson, producer: Andy Warhol, Jeff Thornberg

IX. 2009. június 19., péntek, 18h
– Mario Banana (1 + 2)
Fekete-fehér és színes amerikai némafilm, 7 perc, 1964
Rendező: Andy Warhol
– Én lőttem le Andy Warholt
I Shot Andy Warhol. Színes amerikai film, angol nyelven, 104 perc, 1996
Rendező: Mary Harron





Sorozatszerkesztő: Sőrés Zsolt

„SONGS FOR DRELLA” – ANDY WARHOL ÉS A SILVER FACTORY, 1963-68




„Az üres tér sohasem elpocsékolt tér. Elpocsékolt az a tér, amiben sok művészi alkotás van.”
(Andy Warhol:  Andy Warhol filozófiája /A-tól B-ig és vissza/. Ford. Halász Péter)



Andy Warhol (1928-1987) – mintegy az amerikai tömegtársadalom „Raffaellójaként” – a törmelékesség (klasztikus) művésze, aki fogyasztási tárgyainknak, mindennapi eseményeinknek, a trivialitásoknak a felhasználója. Warhol olyan új jelenséget teremtett, amelyet a „tömegsznobizmus” kifejezéssel írhatunk le talán a legszemléletesebben: a személytelenséggel, a neutralitással és az objektivitással való foglalatosságéval. E három általa felfedezett nézőpont már korai, alkalmazott művészeti tevékenységében is megjelent (gondoljunk csak cipőbolti ablak-dizájnjaira). Szitanyomatok készítésével kezdte (vászonra nyomtatott), hamarosan azonban figyelme a filmkészítés felé fordult. Az addig statikus kép kinetikussá vált – a forgó, 16 mm-es Bolex kamera mozgása által –, s ami végül (a párbeszédek és a zene révén) a művészet ikonografikus orgiájához vezetett. Andy Warhol filmjei a világról alkotott azon elképzelésnek a konceptuális gyümölcsei, amely már kiegyezett a klónozással és a standardizációval. Filmjei nem geometrikusan minimalisták, nem strukturalisták: néma képei (időnként azoknak a repetíció során lassan változó sorozatai) az időt adják hozzá a kép teréhez, ám ez a tér alapvetően a fogyasztási tárgyat a törmelékesség értékére emelő művész antropológiájával van kitöltve.
Warhol Factoryja, a kreativitás-gyár, amely képes volt – a produkciók folytonossága értelmében – megvalósítani mindazokat a nélkülözhetetlen feladatokat, amelyek a fennmaradáshoz kellettek, önmagában nem állt másból, mint egy színésznőből, egy rendezőből és egy vágóból. Mintha csak azzal a szándékkal lett volna létrehozva, hogy „édes anonimitásba” burkoljon mindenkit, aki a Factoryval együttműködött, akik a feltűnésre és az eltűnésre, az élet szükségszerűségére vágytak.  Ez közös vonás mindazokban, akik a Factoryhoz tartoztak – Warhol pedig nem vádolható azzal, hogy bárkit is a háttérbe akart szorítani. A Factory terület volt, nem földrajzi territórium, hanem a kulturális csere virtuális területe. Ebben a kulturális cserében – a nagyszerűséget reprezentáló pillanatok által megjelölve – a jelen- és a távollét egyaránt létezett. Warholnak nem okozott nehézséget más jelentős művészekkel kapcsolatba kerülni (és ez a régmúlt korok művészeivel való kapcsolatára is vonatkozik), a Factory legfontosabb alakjai pedig egyforma büszkeséggel-önérzettel – alá-fölérendeltségi problémák nélkül – dolgozhattak ebben a sajátos kulturális cserében: és ez a valódi márkavédjegy, az igazi Andy Warhol. „Egyre népszerűbb lettem, és egyre több barát vett körül. Szakmailag jól mentek a dolgok. Saját stúdióm volt, és néhányan már dolgoztak nekem, és valahogy úgy rendeződött el, hogy ott is laktak a stúdiómban. Abban az időben minden laza volt. Rugalmas. A stúdió tele volt emberekkel éjjel és nappal. Barátok barátai. Mindig Maria Callas ment a lemezjátszón, és sok tükör volt, meg alumíniumfólia. […] Az ellenkultúra, a szubkultúra, a pop, a szupersztárság, a drogok, a fények, a diszkó, akármi, amiről azt gondoltuk, hogy »a fiatalsággal jár« – valószínűleg akkor kezdődött. Mindig volt valahol egy parti…” (Andy Warhol)
Warhol magát különböző technikai eljárások felhasználásával fejezte ki: a cipőbolti ablaktól a szitanyomáson, a festészeten, a szobrászaton – amikor átjutott a „Brillo-kocka fázison”, az akril színekkel megfestett Utolsó vacsoráén, Mao, Elvis, Jackie Kennedy, Marilyn Monroe portréin stb., hogy a kétszáz órásra tervezett Pork című performanszszínházi műről vagy önéletírásáról ne is beszéljünk –, a fekete-fehér képeken át, amelyek TV-k képernyőjén ismétlődtek, a moziig, ahol a képek megmozdultak. Ez a működés a pop-art értékeinek a tisztelete: a mindennapok banalitásaié, amelyek azelőtt még nem voltak filmen megmutatva, csupán „halványan felvázolva”. A mozgás Warhol filmjeiben az élet prózaiságához tartozik, amelyben nincsenek „költői testhelyzetek”. A cselekmény nem-lineáris úton halad: a felvételekből ki- és később azokba megint – minden valódi drámai erő nélkül – visszacsúszva, vagy éppen a hagyományos mozi ideiglenes térszekvenciáiban fejlődik ki. Mintha csak minden kép az élet egy szelete, minden karakter, minden hős a megalopolisz-New York urbánus terében vándorló, a kémiai boldogság és a kétségbeesés között hányódó sajátos szexuális és élő „objet trouvé” lenne.
Paul Morrissey szerint Warhol „megnyitotta a kapukat”. Élete legnagyobb szabású szociális-antropológiai-művészeti vállalkozásában, a Factoryban a háta mögött Drellának (összetétel a „Cinderella”, vagyis „Hamupipőke” és a „Drakula” szavakból) nevezték, ezzel mintegy a kedvességbe oltott érzelmi távolságtartást, autisztikus passzivitást, mások szellemi kihasználását rótták fel neki (ma már tudjuk, hogy a Factory történetét sok emberi tragédia is kísérte), miközben ugyanezzel a csoporttal együttműködve egy olyan szemléleti fordulatot idéztek elő a filmtörténetben, mint amilyen a Lumière-testvérek fellépése volt az 1890-es évek közepén: a 20.  század második fele egyik legnagyobb hatású és egyben egyik leghíresebb (és persze leggazdagabb) művészének valamint a Factory alkotóinak a tevékenysége nem csupán a filmidőt szabadította fel és tágította azt a lehető legszélesebbre a képi térkitöltés és térrendezés számára, hanem (a színészvezetés helyetti improvizációval, a fragmentált dramaturgiával, a kulturális idézetekkel, a minimalizmussal, a filmmédiumra magára közvetlenül vonatkozó metaeszközökkel – Warhol pl. gyakran vetített a régi „némafilmes”, lassabb, 16 kép/másodperces sebességgel stb. –) ismételten végiggondolandóvá tette a filmet mint médiumot, miközben új alapokra is helyezte azt: „A legjobb atmoszféra, amire gondolni tudok, az a film, mert fizikailag háromdimenziós és érzelmileg kétdimenziós.” (Andy Warhol)


*

A Láthatatlan Filmek Klubjában olyan filmeket vetítünk az érdeklődők számára, amelyek  Magyarországon kevéssé ismert vagy elfeledett remekművek, mai és régebbi underground klasszikusok, avantgárd, absztrakt filmek, bizarr „B-movie”-k, mágikus-misztikus és pszichedelikus mozgóképes csodák, a filmnyelvet megújítani akaró „metafilmek”, kultikus filmszörnyetegek, vagy éppen olyan művek, amelyek önmagukon is túlmutatva testesítenek meg valamilyen víziót. Olyan filmeket kívánunk bemutatni a közönségnek, amelyek többsége vagy kimaradt a hazai filmforgalmazásból, vagy rekonstrukciójuk csupán a legutóbbi időkben történt meg.
 




VI. 2009. május 8., péntek, 18h
– Magányos kovbojok
Lonesome Cowboys.  Színes amerikai film, angol nyelven, 105 perc, 1968
Rendező-operatőr, vágó, forgatókönyv: Paul Morrissey, producer: Andy Warhol
Szereplők: Viva, Taylor Mead, Louis Waldron, Eric Emerson, Joe Dallesandro, Julian Burroughs, Alan Midgette, Yom Hompertz, Frances Francine
A Magányos cowboyok voltaképpen a Rómeo és Júliát irónikus utalásokkal megidéző westernfilm-dekonstrukció, amely George Cukor szavaival „örökre eltemette a westernt”. A Túl a barátságon (Ang Lee: Brokeback Mountain, 2005) című díjnyertes hollywoodi szuperprodukciónál harminchét évvel korábban ez a kisköltségvetésű film először ábrázolta úgy a férfi homoszexualitást, hogy világossá tette, célpontja, a western „nem a mítosz szubsztanciája, hanem a mítosz maga. A történelem értelmének a mítosza, a moziban vetített történelem és az elbeszélő történetek eszköze.” (Enrico Ghezzi) Az amúgy is öncenzúramentes popművészek filmforgatását a helyszínül szolgáló kis arizonai falu felháborodott lakóinak figyelme és a szövetségi nyomozók zavaró jelenléte majdnem lehetetlenné tette. (A nyilvánossá vált Warhol-aktákból kiderül, az FBI-nak része volt abban is, hogy a filmet csak néhány évvel ezelőtt lehetett felújítani.) A film marijuánát szívó, érzelmes cowboyai erotikus játékokat játszanak egymással, ám a kaszinó szép tulajdonosnője is a szerelmet keresi, miközben a transzvesztita seriff indián asszonynak öltözve teszi kellemesebbé a banda estéit.

VII. 2009. május 22., péntek, 18h
– A tizenhárom legszebb dal... Andy Warhol próbafelvételeihez
13 Most Beautiful... Songs for Andy Warhol's Screen Tests.  Fekete-fehér amerikai némafilm zenével, 60 perc, 1964-66
Rendező: Andy Warhol
Szereplők: Paul America, Susan Bottomly, Ann Buchanan, Freddy Herko, Jane Holzer (fogkefe), Dennis Hopper, Billy Name, Nico, Richard Rheem, Lou Reed (kóla), Edie Sedgwick, Ingrid Superstar, Mary Woronov
1964 és 1966 között Andy Warhol majdnem 500 tekercsnyi ún. próbafelvételt készített több száz különböző emberről, szép és leleplező portrékat, hírességekről és névtelenekről, mindenkiről, aki a stúdiójába, a Factoryba látogatott. A két és fél perces filmtekercseket Warhol lassítva vetítette, s az így négy perces, „mágikusan lelassult” mesterművek egy lenyűgöző, megbabonázó gyűjteménnyé álltak össze. A tizenhárom legszebb dal... ebből a gyűjteményből válogat.
– Andy Warhol díjátadása
Award Presentation To Andy Warhol. Fekete-fehér amerikai némafilm zenével, 12 perc, 1963
Rendező: Jonas Mekas
Szereplők: Jane Holzer, Gerard Malanga, Jonas Mekas, Ivy Nicholson, Gregory Markopoulos, Andy Warhol
– Andy Warhol ezüst lebegései
Andy Warhol's Silver Flotations. Színes amerikai némafilm zenével, 4 perc, 1964
Rendező: Willard Maas
– Andy Warhol
Színes amerikai némafilm, 18 perc, 1967
Rendező: Marie Menken
Szereplő: Andy Warhol 
– Antropológiai vázlatok: barátságok és csomópontok, jelenetek Andy Warhol életéből
Anthropological Sketches: Friendships & Intersections, Scenes from the Life of AndyWarhol. Színes amerikai némafilm zenével, 36 perc, 1963-90
Rendező: Jonas Mekas
Szereplők: Andy Warhol, Allen Ginsberg, Peter Orlovski, Mick Jagger, John Kennedy Jr., Nico, Yoko Ono, Lou Reed, Barbara Rubin, Edie Sedgwick, Dennis Hopper, George Maciunas, Tuli Kupferberg, Ed Sanders
– Andy Warhol Szükségszerűen Felrobbanó Műanyaga – a The Velvet Underground & Nico közreműködésével
Andy Warhol's Exploding Plastic Inevitable with The Velvet Underground & Nico. Színes amerikai némafilm zenével, 12 perc, 1964
Rendező: Ronald Nameth
Szereplők: The Velvet Underground & Nico (Lou Reed, John Cale, Sterling Morrison, Nico) és mások
Andy Warhol avantgárd filmes barátainak a négy rövidfilmjében a művész világába kapunk betekintést. Jonas Mekas a Film Culture Independent Film Award átvételekor örökíti meg Warholt, valamint bemutatja azt a közösséget, ami a művész kulturális és társadalmi életét meghatározta – a The Velvet Underground zenéjével. Marie Menken és Willard Maas poétikus rövidfilmjeikben beszélnek Warholról és művészetéről. Ronald Nameth filmje költői-atmoszférikus lenyomata Warhol és a The Velvet Underground zenés-multimédia-fényshowjának.

VIII. 2009. június 5., péntek, 18h
– Szopás
Blow Job. Fekete-fehér amerikai némafilm, 26 perc, 1963-64
Rendező: Andy Warhol
Szereplő: Willard Maas
Warhol ismét az élet egy szeletét mutatja be. A tárgy-színész alapvető inzultációja, emberi méltóságában való  megalázása folyamatában Warhol kiterjeszti és felismeri az extrém emberit az egyik legemberibb szituációban, miközben mindvégig csak Willard Maas arcát látjuk...
– Rossz
Bad. Színes amerikai film, angol nyelven, 100 perc, 1977
Rendező: Jed Johnson, producer: Andy Warhol, Jeff Thornberg
Szereplők: Carroll Baker, Perry King, Susan Tyrrell, Stefania Cassini, Cyrinda Foxe, Mary Boylan, Charles McGregor, Tere Tereba, Bridgit Polk, Susan Blond
Az őrült háziasszonyról szóló pszichohorror-komédia, amely talán a leginkább emlékeztet egy hagyományos filmre, Warhol Factoryjának utolsó produceri vállakozása. A film Jed Johnsonnak, több korábbi kultikus Morrissey-film vágójának és operatőrének az egyetlen rendezése, mesteri tobzódása a gyilkos-bizarr fekete humorban.

IX. 2009. június 19., péntek, 18h
– Mario Banana (1 + 2)
Fekete-fehér és színes amerikai némafilm, 7 perc, 1964
Rendező: Andy Warhol
Szereplő: Mario Montez
A transzvesztita underground színészről, aki többek között Jack Smith és Ron Rice munkatársa volt, készült szexuális témájú filmben Montez egy ágyon fekve banánt eszik.
– Én lőttem le Andy Warholt
I Shot Andy Warhol. Színes amerikai film, angol nyelven, 104 perc, 1996
Rendező: Mary Harron
Szereplők: Lili Taylor (Valerie Solanas), Jared Harris (Andy Warhol), Stephen Dorff (Candy Darling), Reg Rogers (Paul Morrissey), Tahnee Welch (Viva), Jamie Harrold (Jackie Curtis), Donovan Leitch (Gerard Malanga), Michel Imperioli (Ondine),  Myriam Cyr (Ultra Violet), Craig Chester (Fred Hughes),  Lothaire Bluteau, Martha Plimpton, Anna Thompson
A film főszereplője a leszbikus és a radikálisan feminista Valerie Solanas, róla és Warhollal (valamint a Factoryval) való kapcsolatáról szól Én lőttem le Andy Warholt. A mozi azon a megtörtént eseményen alapszik, amit az író-rendező, Mary Harron kutatott fel, először dokumentumfilm-készítés céljából. A később az Amerikai Pszichót jegyző rendezőnőnek ez volt a debütáló alkotása. Valerie Solanas alapítója és egyedüli tagja volt a S.C.U.M.-nak, mely a Férfiak Feldarabolására Felesküdött Szervezet (Society for Cutting Up Men) volt. Úgy vélte, hogy a férfiak célja, hogy elnyomják a nőket, ezért ki kell őket végezni. Warholt 1968-ban háromszor mellbe lőtte  a  Factoryban. A SCUM Manifesto is létező írás, melyben Solanas a nők felsőbbrendűségét fejti ki, megfogalmazza, hogy a férfiak csak biológiai hibák és a szex megszállottjai. 1968-ban íródott a forradalmi provokáló kiáltvány, a 31 lapból álló irat, mely egy nőkből álló ideális társadalmat képzel el a férfiak legyilkolásával. A SCUM Manifesto egyben egy 1976-os rövidfilm is (Carole Roussopoulos és Delphine Seyrig rendezésében). A manifesztumot egyébként már Paul Morrissey kigúnyolta a Women in Revolt (1971) című alkotásával. A szatírában a S.C.U.M.-ot a P.I.G. (Politically Involved Girls) jelképezi. Valerie Solanast, az egykori Warhol-színésznőt a gyilkossági kísérlet után 3 évre elítélték, majd 1989-ben halt meg. Andy Warhol felépült sérüléseiből és csak 1987-ben hunyt el, de valójában sosem sikerült elfelejtenie a történteket, a merénylet után pedig visszavonult az aktív filmkészítéstől is.

Sorozatszerkesztő: Sőrés Zsolt


A filmek megtekintését felnőtt nézőinknek ajánljuk!

A filmek információs vetítések keretében kerülnek bemutatásra. A filmeket DVD-ről vetítjük.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!


Belépő: 600 Ft/alkalom



Helyszín:
LuMú
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
Művészetek Palotája
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Előadóterem, 1. emelet
Tel.: (06-1) 555-3444
Fax: (06-1) 555-3458
www.ludwigmuseum.hu
Filmklub-info: sores@iti.mta.hu


Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »