szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Dés András trió jazz-koncertje az Amerikai Alapítványi Iskola ódon falai között



Tavaszi ritmusok, ütősök, nagybőgő és gitár
Dés András trió jazz-koncertje az Amerikai Alapítványi Iskola ódon falai között
Az Amerikai Alapítványi Iskola és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében.

2009. március 29. vasárnap, 19:00 óra


Dés András trió jazz-koncertje az Amerikai Alapítványi Iskola ódon falai között
A Dés András Trió 2007 októberében mutatkozott be Budapest egyik kedvelt
jazzklubjában. Azóta számos klubban és fesztiválon felléptek már nagy sikerrel.

Számaik nagyrészt páratlan metrumúak, ritmikailag összetettek, ám a közönségre finom kamarazeneként hatnak. Elsősorban Dés András szerzeményeit játsszák, de a dalok végleges formája közös műhelymunka eredménye.

Oláh Szabolcs a jazz-szakon végzett (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék), jellemző rá a finom, intelligens játék. Három évig a trombitás-zeneszerző Fekete-Kovács Kornél quintetjében játszott. Szabolcs tagja a Modern Art Orchestrának is, és vezetője saját zenekarának, az Oláh Szabolcs Quartetnek, amellyel számos hazai és nemzetközi fesztiválon nagy sikerrel szerepeltek.

Szandai Mátyás fiatal jazzistaként évekig a Balázs Elemér Groupban játszott, s már az ország egyik legkiválóbb bőgőse, az elmúlt néhány évben olyan világhírű zenészekkel készített lemezt, mint Archie Shepp (a Dresch Quartettel), Kurt Rosenwinkel (a Szabó Dániel Trióval) és Hamid Drake (a Tóth Viktor Tercettel).

Dés Andrásnak mostanra sikerült megtalálni azt a hibrid, félig dob-félig ütőhangszerből álló szettet, amelyen igazán jól érzi magát. Bal kezét ütőhangszeresként, jobb kezét dobosként használja. A korábban említett jazz zenekarokon kívül fontos szerepet játszott életében a Kaltenecker Trió, a Dés László Szeptett és a Mitsoura is. Olyan külföldi zenészegyéniségekkel is játszhatott, mint Palle Mikkelborg, Frank London, Charlie Mariano, Theodossii Spassov, Randy Brecker, Jack DeJohnette, Gerard Presencer és Eivind Aarset. Jelenleg meghatározó része munkájának a Palya Bea Quintet, Szalóki Ági zenekarai és a Lantos Zoltán Mirrorworld.

Dés András trió:
Szandai Mátyás nagybőgő, Oláh Szabolcs gitár, Dés András ütőhangszerek

Időpont: 2009. március 29. vasárnap, 19:00 óra
Helyszín: Amerikai alapítvány Iskola Díszterme (III. emelet)
Pontos cím: Budapest VII. ker., Wesselényi u. 44.
Belépődíj: 1500 forint
www.mazsike.hu
www.aai.co.hu


Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Blega
2009-03-15 16:23
Sok helyen hallottam már Dés Andrást zenélni. Szerintem ez a koncert izgalmas zenei csemegének ígérkezik jazz rajongóknak. Ajánlóm mindenkinek
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
0%
Pozitív
0%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu