Aknay János: Élő múzsa - szentendrei színtér
2009. szeptember 5-én, szombaton 17 órára a szentendrei MűvészetMalomba (2000 Szentendre, Bogdányi út 32.)
Köszöntőt mond:
Dr. Dietz Ferenc
Szentendre város polgármestere
Halász János
Debrecen város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere
A kiállítást megnyitja:
Novotny Tihamér művészeti író
Közreműködik:
A Beethoven Trió
Gyermán Júlia �" hegedű
Richter Annamária �" zongora
Négyessy Kata �" gordonka
A pályakép, röviden:
Aknay János 1949. február 28-án született Nyíregyházán. Édesapja, idősb Aknay János (1913-1986) MNB felügyelő és közgazda, édesanyja, született Biró Anna (1917-2007) kereskedelmi iskolát végzett háztartásbeli volt. A szülők négy gyermeküket becsülettel felnevelték és iskoláztatták, bár János életútja a testvéreihez képest nem egészen szokványos módon alakult. Ő az általános iskola alsó és felső tagozatát még Debrecenben végezte el, de mint tehetséges rajzos és festőpalánta, kollégistaként már a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban folytathatta tanulmányait, s itt is érettségizett 1967-ben. A két év és egy hónapos sorkatonai szolgálata után (1967-69), amikor is egy év előkészítővel a háta mögött (1969-70) sikerrel kecsegtető módon harmadszor is nekirugaszkodhatott a felvételi vizsgáknak a Képzőművészeti Főiskolán (1970), a belügyi szervek megpróbálták beszervezni a fiatalembert. Ő viszont a beszennyezhetetlenség ártatlan lendületével keményen és kategorikusan visszautasította a „létrontók” sanda ajánlatát, ezért a „III/III-as ügyosztály” intézkedett: két egymásután kézbesíttetett, Debrecenbe szóló (!) „téves” (!) behívóval, mondhatni figyelmeztetőleg (!), vagyis a fenyegetés „ráutaló” (!) eszközével próbálta megakadályozni a renitens fiatalembert abban, hogy elkezdhesse felsőfokú tanulmányait. Így a jól sikerült vizsgák eredményét már nem élvezhette, a Képzőművészeti Főiskolát mégsem kezdhette el, ezért 1971. februárjában úgy döntött �" a politikai hatalom látóköréből „végleg” (?) kikerülendő �", egy házzal odébb áll, és kiköltözik Szentendrére. Azóta itt él e városban, ez a kulturális és szociális közege, ez lett az ő megszakítatlan „Képzőművészeti Egyeteme”. Aknay János ugyanis egy rendkívül aktív, szolidáris, segítőkész alkat. Szinte nem lehet egyetlen olyan fontosnak nevezhető, a művészeti életet valamilyen formában érintő eseményt találni Szentendrén és annak vonzáskörében, amelyből valamilyen módon ne vette volna ki a részét.
1972-ben alapító tagja, s azóta is egyik meghatározó egyénisége a mai napig működő, s mára legendássá váló Vajda Lajos Stúdiónak. 1976-ban fölveszik a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, 1977-ben a Művészeti Alapba, 1983-ban pedig a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetségébe. Az alaptagsága előtt hét másik „vajdás” társával együtt műanyagokkal kísérletezik a leninvárosi (ma Tiszaújvárosnak hívjuk) Tiszai Vegyi Kombinátban (a TVK-ban). Jelen van a helyi Grafikai Műhely megalakításánál /1980/, s ott serénykedik az Art-éria Galéria alapítói közt /1986/. Számos formában és leleménnyel segíti a marosvásárhelyi fiatal képzőművészeket (az egykori MAMŰ csoport tagjait), támogató célzatú kiállítást szervez az erdélyi menekültek érdekében és a falurombolás ellen /VLS Pinceműhely, 1988/, demonstratív jellegű tárlattal tüntet társaival 1956 mártírjainak méltó elismertetéséért /VLS Pinceműhely, 1989/. 1985-től 1993-ig a Zebegényi Szőnyi István Művészeti Szabadiskola rajz- majd festőtanáraként tevékenykedik. 1994-ben egyik alapító tagja a PATAK Csoportnak, és ugyanettől az évtől kezdve ef Zámbó Istvánnal és Vincze Ottóval egyetemben rendszeres vendége a 2004-ig működő németországi Mythen csoportnak. 1992-ben Bereznai Péterrel, Kis Tóth Ferenccel, Matyófalvi Matyó Gáborral és Vincze Ottóval (Dr. Hann Ferenc művészettörténész-ideológus közreműködésével) megalakítja a sajnos csak rövid életű Pentaton csoportot, részt vesz a helyi Szabadtéri Szoborkiállítás elindításában /1995/, tesz-vesz, ha kell, nyilvánosan protestál a Régi Művésztelep megmaradása érdekében, és készségesen adakozik művei felajánlásával bármilyen jó ügyért (például a MűvészetMalom létrejöttéért stb.), amely a város kulturális érdekét szolgálja. De megtaláljuk őt az országos jellegű képzőművészeti szervezetek tisztségviselői között is (MAOE Képzőművészeti Szakosztálya /2001-05/; HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület; Nemzeti Kulturális Alapprogram Képzőművészeti Kollégiuma /2004-08/; Képzőművészek Batthyány Köre; Szentendre Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közalapítvány; Magyar Művészeti Akadémia)… és még sorolhatnánk.
ÉLŐ MÚZSA �" SZENTENDREI SZÍNTÉR
Angyal-, ikon- és városkép-szubsztanciák ezeregy változatban
Aknay János művészetéről
Bár már jó néhány hosszabb és rövidebb lélegzetű lírai írás és szubjektív hangvételű tanulmány foglalkozott Aknay János művészetének feltérképezésével, a nagylélegzetű, az igazi, a valódi, a tárgyilagos megközelítés, mondhatni a tudományos igényű, összegző feldolgozás máig elmaradt… De lehet-e, érdemes-e, értelmes-e összegezni mindazt, ami még ma is alakul, fejlődik, változik? Hiszen az összegzés egyben (átmeneti) lezárás is, a dolgok „megerőszakolt” rendbe, rendszerbe terelése… Ennek ellenére az Aknay-jelenség napjainkra sok szempontból nézve mégis megfejhetővé, rendszerezhetővé vált és válik. Tudniillik a szentendrei MűvészetMalomban (2009. szeptember �" október), majd a debreceni MODEM-ban (2010. január �" március) megrendezésre kerülő két kiséletmű kiállításnak és a hozzájuk kapcsolódó 412 oldalas oeuvre-katalógus könyvnek minden bizonnyal éppen az lesz a legfőbb hozadéka, hogy „maradéktalanul” képesek lesznek feltárni és megmutatni azokat az életműben zajló folyamatokat, motívumszületéseket és motívumvándorlásokat �" vezérmotívumok keletkezését, motívumcsaládokká, jeltársaságokká, lezárhatatlan képfajtákká alakulását �", amelyek ennek a körülbelül negyven éve tartó pályának a jellegzetességét adják.
Aknay János ugyanis rendkívül termékeny alkotó, párhuzamos képsorozatokban gondolkodó, képvariációkban megújuló művész. Igen következetes, színes és változatos, a tisztán elvont, az emblematikus és a figurális megjelenítés skáláján mozgó művészete két nagy témacsoport, a városképek és az angyalok vagy angyal- és emberikonok köré rendeződik és szerveződik.
Megjegyzendő, hogy ez idáig a két témacsoportot jobbára Szentendre inspirálta! Tehát az élő múzsa lakhelye, otthona, szellemi forrása mindig is ez a szentendrei színtér volt és valószínű, lesz, bárhova is költözzön ideiglenesen, bárhol is tartózkodjon átmenetileg, akárhol is álmodjon-álmodozzon, fantáziáljon, szerkesszen és konstruáljon bármit is az alkotó…
Aknay János tehát az utóbbi jó néhány évben már csak erre a két nagy témára koncentrált és koncentrál. Azzal a megszorítással vagy inkább bővítéssel, hogy angyalfigurái (az absztrakt, emblematikus, vagy alakábrázoló jellegzetességeiken túl) gyakran költöznek ikon- vagy ikonszerű formákba, sőt, olykor a két szubsztancia személyes attribúciói (jel- és jegysajátosságai) finoman egymásba olvadnak. Tudniillik ezek az angyalok, angyalikonok vagy emberbábu- és ikonféleségek titokzatos élet- és lakóterükké, otthonukká teszik a művész teremtett világának másik végpontján elhelyezkedő, szigorú fogalmazású, puritán szerkezetességű, mégis lírai hangulatú, puhán vagy feszesebben konstruktív szentendrei városrészleteit, hogy színes és megszentelt festményintarziákká, sík-konstruktív költői kulisszák néma csendtörténeteivé alakítsák azokat. A metafizikus hangulatokat sem nélkülöző festményeinek helyszínei, lélekszínházának absztrakt és félabsztrakt angyal-ikon szereplői, megkomponált, dramatizált szimbólum-történetei �" bár egyugyanazon város szülöttei �" elképesztő képzeletgazdagságban variálódnak önálló kép-egészekké, alakulnak szürreáliasan villódzó, önkiírásos öntörténetekké, a korán elhunyt családtagok, festők és barátok emlékműveivé, s állnak össze már-már egy folytatásos képregénnyé…
Mert Aknay János valószínűleg létezésének minden pillanatában fest és dolgozik. Agya és fantáziája, mint egy örökmozgó, leállíthatatlanul működik, akkor is, ha történetesen nincs ecset és festék a kezében. Leány-, festő- és őr- vagy városvédő angyal-ikonjainak, illetve szerkezetes városkulisszáinak számát látva egyszerűen az az érzésünk támad, hogy nincs, nem is volt, nem is lesz és nem is lehet hiányzó elem ebben az idők során megalkotott és közösségivé avatott, szubjektív képi Mengyelejev-táblázatban, ebben a megszentelődött, szentendrei ikonosztázban…
Művészete tehát egyszerre horizontális és vertikális irányultságú, földi és égi természetű. Vagyis témáit és motívumkészleteit tekintve vízszintes kiterjedésében jóformán csak a város határait bejáró, Szentendre szemüvegén keresztül látó, függőleges emelkedésében azonban lelki és szellemi töltésű, imaginárius éteri dimenzióiban és kozmikus idejében határtalan pályákat bejáró, tehát univerzális kiterjedésű. El kell ismerni, hogy majd 40 éve jelenlévő képvilága (amely egy magával ragadóan ösztönös és egy rendkívül tudatos képvilág keveréke) nemcsak hazai, de nemzetközi mércével mérve is igen egyéni, igen merész és igen nagyszabású (vagy másképp fogalmazva: éppúgy klasszikus, mint avantgárd) teljesítmény! Ahogy manapság mondani nemigen szokás: művészete egyszerre egyetemes és magyar.
(Novotny Tihamér, kurátor)
Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »