Juhász Ferenc: Halandóság- mámor

Kiváló költőnk e legutóbbi kötetében szakított az eposzi terjedelmű,metaforáktól gyönyörű-zsúfolt versalkotással. A mondanivaló nem változott, a szépség nem adta fel önmagát, csak egyszerűsödött. 

Mert a költő része a kozmosznak, s csak az a vers Vers, amely szervesen elnyeri az égiek kegyét, s felemelkedhet, egyenesen a Kozmoszba. " S most,mint öreg szolga/Sörényes lónyakra/ rádőlök a Holdra/ a sárga halottra// Eres hegedűre,/ ködszemű lófejre/ szőr-sírkő lóarcra/ ajak- habszivacsra..." ( Költő a Holdon). De a költő, a költészet nemcsak a Természet része, hanem annak szakrális tovább- nyúlása is: " Költő vagyok, nem más/ csak Isten- hasonmás/ Kínom ezertonnás/ gyászom űr-jaj- toll- rács" ( Grálkehely szigorból).

Aki kedveli a Juhász Ferencre oly jellemző kötőjeles metaforikus szó- világokat, bő termésből válogathat, hiába oly vékony e kötet. Néhány gyönyörűség: párduc-átok, kristálypihe-páva, súlygyémánt- üdvösség, Istenszív- Kozmosz. Nem hiányoznak persze a végtelennek tűnő jelzős szerkezetek sem, hosszú,melléknevekkel telített sorok, borzasztva- gyönyörűk, tiszta- magyarok. Juhász Ferenc a magyar nyelv jelenleg élő legnagyobb mestere.Minden csínját- bínját ismeri, önálló rendszereket teremt,melyek egymással párhuzamosan futnak,máskor egymásba kapaszkodnak. Hol sötét, hol napfényes jelentésárnyalatúak, hol zenék, hol súlyosan lépkedő szótagok. Létösszegző- emlékező verseit annyi élet- árnyalat hatja át, hogy az Olvasó beleborzong.

Juhász Ferenc nem posztmodern költő, a vers őnála ugyanúgy önkifejezés,mint egy klasszikus nyugatosnál, a vers az ő tollából úgy születik, mint a gyémántbányában a világhírű lelet: szinte véletlenül. Persze, sokat kell ám dolgozni a legszebb gyémánton is. De ha megéri, akkor miért ne?

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »