Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

A regény főhőse, egy kilencvenedik évében járó kolumbiai újságíró, sajátos ajándékot talál ki magának a kilencvenedik születésnapra: szeretkezni fog egy szűz kamaszlánnyal. 

Szól régi ismerősének, a viharvert kuplerájtulajnak, Rosa Cabarcasnak. A madám megígéri: szerez egy kislányt aznap estére. Be is tartja szavát. Mikor a főhős belép a szobába,egy kábultan alvó, tizennégy év körüli, törékeny, szegény lány fekszik az ágyon. A szánakozás legyőzi a nemi vágyat: aznap este nem történik semmi. Mint ahogy másnap este sem.

 Az újságíró fülig beleszeret a lányba. Kissé romantikusan, Delgadinának nevezi el. Elhatároza: mindent megad neki, amolyan pót- nagypapája lesz a gyermeknek. Valami furcsa lelkiismeret ébred fel benne, valami szerelemféle- először életében. Furdalja a lelkiismeret is, hiszen egész életét erkölcstelenül élte le, még naplójának is ezt a címet adta: Bánatos kurváim emlékezete. " ...a kurvák sose hagytak időt rá, hogy nős ember legyek."- vallja meg szomorúan önmagának.

A különös történet végül jól végződik. Bár a szerelem nem teljesedik be, a főhős végrendelkezik a kislány javára. A végkicsengés optimista- de az avilág,melyben a hősök kényszerpályájukat mozogják, cseppet sem ad okot optmizmusra. Valami csúnyán megváltozott ebben a világban. A szegénynegyed hajdani őszinte vidámságát felváltotta a pénzcsinálás. Az igazi kultúra, az igazi művészet egyre kevesebb szerepet kap az emberek életében. Mintha- csakúgy,mint akilencvenéves főhős- az egész világ már csak meghalni akarna.

Garcia Márquez igazi nagy művet alkotott. Olyan kisregényt (vagy inkább elbeszélést), melyben a történet szórakoztató, ugyanakkor tanulságos,elgondolkodtató,és mélyen, nagyon mélyen elszomorító. Az öregségről írt legszebb művek egyike ez.
( Magvető, 2005., ford: Székács Vera)

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »