szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Európa: előnnyel a K+F-ben?



Legalábbis ezt állítja Pierre Vignier, az Európai Bizottság Innovációpolitikai Főosztályának vezetője.

Európa: előnnyel a K+F-ben?

Elgondolkodtató, hogy az USA agyelszívó humánpolitikájával lehet-e versenyezni? Az európai egyetemek legjobbjait már harmadéves koruktól figyelik a tengerentúli multik, nem beszélve Indiáról, ahonnan érkező számítástechnikai szakemberek elözönlötték a Szilícium-völgyet. Hol lehet tehát az a rés, ahol a dollármillrádokkal ellátott amerikai kutatólaborok versenyelőnyét ellensúlyozni tudják a kiváló, ám jóval kevesebb pénzből gazdálkodó európai versenytársak?

Egyetlen megoldás létezik: az összefogás. A 2004-ben induló bővítési folyamat révén az öreg kontinens jelentősen javította pozícióját, megindultak a Kelet-Közép-Európára is kiterjedő tudományos együttműködésen alapuló projektek. Ám jött 2008.szeptembere, a gazdasági világválság, melynek,ki tudja, hol a vége. Ez veszélyezteti az együttműködést, mivel több állam épp a protekcionizmusban látja a megoldás kulcsát. Annak ellenére igaz ez, hogy közös határozat született ez ellen.

Európa versenyelőnye a K+F-ben viszont maradandó lehet- Kínával szemben. A kínai gazdaság ugyanis messze nem a minőségre épít, technológiájukat más országoktól veszik át. Na, ezt a lehetőséget viszont ki kellene használni

( Estefán Zsolt: Európa előnnyel indul. In. Heti Válasz, 2008.05.29. 56.o.)

 


Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Szólj hozzá Te először!
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
0%
Pozitív
100%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu