Mundruczó Kornél: Delta

Már Ingmar Bergman sem győzte eléggé hangsúlyozni a csend szerepét a filmekben,és általában véve: a művészetben. Mundruczó Kornél filmje hangokkal és csendekkel teremt katarzist. A képi ábrázolás a lényeges, nem pedig a dialógok.

Maga a cselekmény voltaképpen egyszerű: egy fiatal, ábrándokkal teli kamaszlány,beleszeret hazatérő bátyjába. A fiatalok- óriási belső konfliktusokat követően- úgy döntenek, hogy felvállalják e furcsa.vérfertőző kapcsolatot. Összeköltöznek,házépítésbe fognak a Duna-deltában. Ám a világ nem fogadja el őket,a hétköznapi erkölcs nem tűri a szokatlant,a különlegeset. Így a két fiatal sorsa csakis tragikusan végződhet...

Az első kérdés, ami felmerül: vajon tényleg a fiataloknak volt igazuk,vagy pedig a táradalom döntött jól,mikor kitaszította az " oda nem illőt"? Mundruczó nem foglal állást a kérdésben, a döntést a nézőre bízza. Azt gondolom, a nézők többsége nem a szerelmes testvérek pártjára áll majd. Nem tudom,miért van ez: ahogy kiteljesedik a kapcsolat, úgy lesznek a fiatalok egyre ellenszenvesebbek. Tudatos rendezői manőver ez, vagy pusztán értékítéleten, konvenciókon alapuló felszínes esztétizálás? Nem tudni, valószínűleg az utóbbi.

Filmajánlóban szokatlan mondat következik: ezt a filmet sokan nem fogják szeretni. Nem fogják szeretni azok,akik az amerikai filmkulturálatlanságon,illetve annak európai változatán nevelkedtek. Nem fogják szeretni azok, akik elvárják egy filmtől a pergő dialógokat, a szórakoztatást. A Delta azok filmje lesz,akik a vásznon az Érdekeset, a Mást szeretnék látni. Ez a film semmiféle skatulyába nem illeszkedik. Nem " közönségfilm", ahhoz túl intellektuális. Nem " művészfilm", ahhoz túl széles rétegeket szólít meg. Ki kell tehát mondanunk: vannak a mindenféle filmek, és van a Delta.

Mitől válik unikummá ez az alkotás? Leginkább a főszereplő,Lajkó Félix játékától. Lajkó megvalósította azt,amire százfilmes rutinnal rendelkező dörzsölt profik is nehezen képesek: a vásznon önmagává vált. Teljesen természetesen mozog, mosolyog, még a tekintetéből is a jó értelemben vett kitárulkozás árad.  Nem hisszük el,hogy játékfilmet látunk. Mindez a rendező és a forgatókönyvírók érdeme.

Mint minden jó filmhez, a Deltához is kapcsolódnak Történetek. Szépek és csúfak egyaránt. Bertók Lajos utolsó alakítása...A cannes-i fesztivál kritikusainak díja...Csupa történet. Akárcsak a hétköznapi életünk, melybe olykor bele- beleszólnak furcsa párok és furcsa emberek.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »