Huszadik század
A film kerettörténete 1945-ben játszódik, s a fasiszták bukásával kezdődő leszámolások kapcsán visszapillantásokban tárul elénk a századelőn egyszerre, de különböző sorban született és együtt felnőtt parasztfiúnak, Olmónak és Alfredónak, az uraság unokájának bonyolultan egymásba fonódó életpályája. 1918-ban, a háborúból hazatérvén, majd jövendőbelijeikkel együtt újra szentesítik barátságukat, Alfredo azonban cserben hagyja az ártatlanul gyerekgyilkossággal gyanúsított Olmót. Barátságuk megromlik, akárcsak Alfredo házassága, aki hagyja szabadon garázdálkodni a szadista fasiszta intézőt, Attilát; ez utóbbival csak Olmo mer szembeszállni, de miután fellázítja ellene a parasztokat, menekülni kényszerül...
Évtizedekkel korábban folytatódik a történet. Két gyerek születik ugyanazon a napon: az egyik a paraszti Dalco família sokadik sarja, Olmo, a másik a földesúr unokája, Alfredo Berlinghieri. Az idős Berlinghieri italospalackokkal felszerelkezve indul a földekre a parasztokhoz, hogy megünnepeljék a kettős gyermekáldást. Leo Dalco úgy gondolja, neki semmi oka ünnepelni, hogy még egy kenyérpusztító született a családjába, és a parasztok sem engedelmeskednek a gazdának, hanem azt teszik, amit Dalco. Végül mégis áldomást isznak az újszülöttek egészségére: a nyílt szembefordulásnak még nem jött el az ideje. Eltelik néhány év. A gazda egy boronát vásárolt, ami hat ember félnapi munkáját képes elvégezni. Az amúgyis nélkülöző parasztok érthető módon nem örülnek a korszerűsítésnek. A két gyerek, Olmo és Alfredo között állandó vetélkedés zajlik, be akarják bizonyítani, hogy különbek a másiknál. Végül kimennek a vasúthoz, és a sínek közé fekszenek, az érkező szerelvény elé. Alfredo az utolsó pillanatban lemászik a sínekről, Olmo azonban ottmarad. A talpraesett parasztfiút anyja papnak akarja adni, de Leo ebbe nem egyezik bele. Egyik este a gazdáéknál azokat a békákat szolgálják fel vacsorára, melyeket aznap délután Olmo gyűjtögetett a mezőn. A családi asztalnál nem csupán a Berlinghierik ülnek, hanem Giovanni úr feleségének húga és annak kislánya, Regina is. Csupán egyvalaki nincs a családi körben: az idős Berlinghieri, a nagypapa. A férfi azon dohog, hogy fia gépeket vásárol, miközben minden tönkremegy. Giovanni úr az asztalnál azonban arról beszél, hogy apja már teljesen szenilis, és ő meg fogja akadályozni, hogy évek óta távol élő fivére, Ottavio bármit is örököljön az öreg után. A felszolgált rántott békából Alfredo nem akar enni, de apja rákényszeríti. A fiú viszont rögtön utána ki is hányja az ételt.
A parasztok hangulatos erdei mulatságára elsétál az idős Berlinghieri is, aki az egyik parasztlányt magával viszi az istállóba. Ráparancsol a fiatal teremtésre, hogy fejje meg a tehenet, miközben ő mezítláb dagonyázik a trágyában. Végül elküldi a lányt, és felakasztja magát. Holttestét Leo találja meg, aki azt mondja, hogy az idős Alfredo nem úrhoz méltó módon halt meg. A család eltitkolja az idős férfi halálát. Közjegyzőt hívatnak a házhoz, mintha Berlinghieri még csak a halálán lenne. Az ágy függönye mögül Giovanni úr elváltoztatott hangon végrendeletet diktál a halott nevében, természetesen fő örökösként saját magát nevezve meg. A ravasz terv beválik, Giovanni lesz az új gazda. Miután a jégeső elverte a termést, Giovanni úr összehívja a parasztokat, és azt mondja nekik, hogy mivel oda a fél termés, csak fél bért fizet nekik. A parasztoknak nem tetszik ez a beszéd, azon méltatlankodnak, hogy akkor dupla termés esetén miért nem szoktak dupla bért kapni. Egyikőjük eltökéltsége jeleként levágja a fülét, miután a gazda gúnyosan odavetette neki, hogy hallania kellett, amit először mondott a bérekről, hiszen elég nagy a füle. Hamarosan a parasztok sztrájkolni kezdenek, amitől a gazda valóságos dührohamot kap: nincs, aki arasson, sőt még a teheneket se feji meg senki, szégyenszemre vásárolniuk kell a tejet. Nincs más megoldás, az urak maguk kénytelenek odaállni dolgozni. Az öreg Dalco a mezőn üldögélve élvezi a munkában hajladozó urak látványát: 73 évet várt arra, hogy dolgozni lássa a gazdát. Miután ez megadatott neki, csendben örökre elalszik egy fa alatt.
A Vörös Segély nyaralni viszi a parasztgyerekeket. A nagy kavarodásban Olmo az állomáson felejti a batyuját. Évek telnek el, Olmót ismét egy vonaton látjuk, ezúttal mint katonát, aki a frontról tér haza. Az otthoniak örömmel fogadják, ő pedig megismerkedik a bátor és csinos fiatal tanítónővel, Anitával. Szókimondásban Olmót sem kell félteni: a gazda előtt megmondja, hogy szerinte ezentúl felesben kell osztozkodni a termésen. Alfredo is barátja mellett emel szót, apja azonban letorkollja, hogy sokba került neki, hogy fia ne legyen katona. Attila, az új intéző szigorúan képviseli Giovanni úr érdekeit, Anita azonban gúnyt űz belőle. Amikor az egyik bérlőt szerződése lejárta előtt katonasággal akarják eltávolíttatni a házából, Anita fellázítja az asszonyokat, Olmo pedig a férfiakat. A nők elállják az utat: egyszerűen lefekszenek a lovas katonák elé a földre. A katonaság meghátrál, ám a gazdák se hagyják magukat, és egymással szövetkeznek. Regina arra biztatja Attilát, hogy ragadja meg a lehetőséget. A gazdák közül nem mindenki támogatja az új szövetséget: az összejövetel közben távozik például Pioppi úr, sőt Alfredo is.
Olmo és Alfredo a városban összetalálkoznak. Megismerkednek egy fiatal lánnyal, és segítenek neki cipekedni. Alfredo sok pénzt ajánl a lánynak, ha mindkettőjükkel lefekszik. Olmo sértőnek találja az ajánlatot, a lány viszont elteszi a kapott pénzt. A szerelmi együttlét azonban rosszul sikerül, a leitatott lány epolepsziás rohamot kap, mire Alfredo sebtében távozik. Felkeresi bácsikáját, Ottaviót, akinél találkozik a bájos Adával. Azt hiszi, a modern fiatal teremtés korosodó nagybátyja szeretője. Később együtt elmennek egy táncmulatságra a falusiak közé, ahol Olmo és Anita is megjelenik. Ada vaknak tettetti magát, Anita azonban leleplezi, hogy csak komédiázik. A parasztok kigúnyolják az előkelő dámát, aki bocsánatot kér buta viselkedéséért. A mulatságnak tűz vet véget: lángokban áll a közeli munkásotthon, melyet felgyújtottak a fasiszták. Míg a parasztok oltani rohannak, addig Alfredo a szénaboglyák között magáévá teszi Adát. Kiderül, hogy a nő szűz volt, nem Ottavio szeretője. Másnap Anita és Olmo egy kocsin viszik körbe a városban a tűzvész áldozatainak elszenesedett holttesteit. Hiába próbálják azonban felrázni a polgárokat, senki nem mutatkozik, mindenki bezárkózik az otthonába. A temetésen több száz munkás jelenik meg. Egyes fasisztákat ez aggodalommal tölti el, Attilát viszont nem. Egy macskán demonstrálja, hogyan fog elbánni a munkásokkal: a szerencsétlen állatot a falhoz szíjazza, majd nekifutásból a fejével agyonveri. Ezek után a fasiszták diadalittasan vonulnak az utcára…
Alfredo és Ada viszonya egyre komolyabbra fordul, és boldog napokat töltenek együtt Ottavio társaságában. Az idilli együttlétnek szomorú hírek vetnek véget: Alfredo apja haldoklik. A fiatalember hazatér, de már elkésett, apja meghalt. A szobájában viszont hívatlan látogatót talál: Olmót, aki éppen az egyik szekrényt akarja feltörni. A két barát egyre kevésbé találja meg a közös hangot egymással. Olmo arra kéri Alfredót, hogy küldje el Attilát, most még nem lenne késő. Alfredo Anitáról érdeklődik: kiderül, hogy a tanítónő meghalt, mikor világra hozta kislányát, akit szintén Anitának hívnak. Alfredo Giovanni úr temetésén jelenti be, hogy megnősül. Rövidesen megtartják az esküvőt. Regina gratuláció helyett azt mondja Adának, hogy gyűlőli őt, mert neki kéne a helyében lennie. Alfredo megpróbálja fegyelmezni Attilát, de nem tesz eleget Olmo kérésének: se az intézőt, se Reginát nem küldi el a háztól, Reginát azonban eltiltja a feleségétől. Attila és Regina a padlásra mennek szeretkezni. A férfi arról beszél, hogy rövidesen elérkezik az idő, amikor szegények és gazdagok egyaránt behódolnak a fasisztáknak. A párost megzavarja az egyik gazda fia, Patrizio, aki mindig is rajongva nézett fel Attilára. A pár beteges szexuális játszadozásba kezd a kisfiúval, végül Attila szétveri Patrizio fejét a falon. A tetemet a borospincébe rejtik, ahol Signora Pioppi találja meg, miután már az egész esküvői vendégsereg keresni kezdte a kisfiút. Attila az éppen arra járó Olmót vádolja meg a gyilkossággal. Feketeinges barátai azonnal nekiesnek a „kommunistáâ€-nak. Alfredo jelen van, ám Ada kérésére sem avatkozik közbe. Olmo ütlegelése csak akkor fejeződik be, mikor egy arra járó csavargó magára vállalja a gyilkosságot. Ottaviót annyira felháborítja Alfredo viselkedése, hogy megfogadja, soha többé nem teszi be a lábát az unokaöccséhez. A csavargót rövidesen szabadon engedik, mert nincs ellene bizonyíték. A férfi azt mondja Olmónak, hogy látta, amikor egy feketeinges a pincébe vitte a holttestet, de nem tudja, ki volt az.
Ada és Alfredo kapcsolata az idő múlásával egyre jobban megromlik. Az asszony Olmo kislányát tanítgatja, ám ez sem a férjének, sem a gyerek apjának nem tetszik. Ada vágyik egy saját gyerek után, de nem akar már a férjétől teherbe esni. Rászokott az italra, egyre kevésbé tud mértéket tartani az ivásban. Reginát rémlátomások gyötrik, el akar menni a Berlinghieri-házból. Attila megnyugtatja, hogy rövidesen megkaparinthatják Pioppiék villáját: a házaspárnak gondjai vannak, a közelmúltban Alfredótól is segítséget kértek, de úgy néz ki, nem tudják kifizetni a házukra terhelt jelzálogot. Pioppi úr meghal, az özvegyet pedig Attila fenyegeti. Signora Pioppi a paptól kér segítséget, de hiába. Alfredo egy ízben Ada után megy egy külvárosi kocsmába. Úgy tűnik, teljesen eltávolodtak egymástól, ám ekkor váratlanul megjelenik Neve, az a fiatal lány, aki annak idején epilepsziás rohamot kapott, mikor egyszerre bújt ágyba Alfredóval és Olmóval. Neve szavai felidézik Adában, hogy milyen ember volt valaha Alfredo, és talán mégis van esély a közös életük folytatására. Attilát és Reginát a házába invitálja Signora Pioppi, majd egy óvatlan pillanatban bezárja a vendégeket az ebédlőbe. Azt követeli tőlük, hogy mondjanak le a jelzálogról, mert ő nem hajlandó elhagyni a házát. A naiv asszony azonban lebecsülte az elvetemült párt: a templomból hazatérő városlakók a villa vasrácsos kerítésére felnyársalva találják meg a testét. Az újabb borzalmas tragédia végleg szétrombolja Alfredo és Ada egymásra találásának törékeny idilljét. Alfredo ismét szótlanul tűri, amint Attila a kommunistákat vádolja Signora Pioppi megölésével és megbecstelenítésével. Ada úgy dönt, hogy elhagyja férjét, mielőtt teljesen tönkremenne mellette. Attila élvezi, hogy hatalom van a kezében, el akarja adni a lovakat, sőt magát Olmót is, mivel a gazdaságnak már egyre kevesebb igásállatra és emberre van szüksége. Ám az intéző ezúttal pórul jár: Olmo felhecceli a tömeget, és az emberek megetetik a friss lóürüléket Attilával. A bosszúszomjas férfi feldúlja Olmo otthonát, de a parasztvezér már biztos helyre távozott. A feketeingesek féktelenül tombolnak, és válogatás nélkül tizedelik meg a város főterén felsorakoztatott embereket.
1945, április. A parasztasszonyok foglyul ejtették Attilát és Reginát. A disznóólban tartják fogva őket. A gyűlölt párt végül a temetőben éri utol a sorsa. Reginát csupán kopaszra nyírják, Attilát azonban agyonlövik, miután a férfi áldozatai sírja mellett még mindig szörnyű cselekedeteivel kérkedik, azzal, hogy valójában ő ölte meg annak idején Patriziót és Signora Pioppit. A szintén foglyul ejtett Alfredót rögtönzött népbíróság elé állítják, ahol az illegalitásból visszatért Olmo viszi a szót. Az ítélet: vesszen a gazda, de maradjon életben Alfredo Berlinghieri. Az emberek örömittasan élvezik a szabadságot, a háború és a fasiszta rémuralom végét, és boldogan vonulnak egy hatalmas vörös zászló alatt. Újabb évek telnek el. Alfredo és Olmo immár öregemberek, de még mindig civakodnak egymással. Visszatérnek gyerekkoruk emlékezetes helyszínére, a vasúti sínek mellé, de már csak Alfredo fekszik a közeledő szerelvény elé…
Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »