szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

A kommunizmus fekete könyve



Egy ideológia, melynek megvalósulását több tízmillióan megszenvedték. Egy ideológia, amely ölt azért,hogy megvalósulhasson. Embereket gyilkolt,kínzott, tönkretett egész társadalmakat,romlásba döntött egész népeket. 

A kommunizmus fekete könyve
A kommunizmus bűneinek összefoglalásán hat szerző dolgozott. Stéphane Curtois bevezetőjében felsorolja azokat a háborús illetve emberiség elleni bűntetteket, melyeket kommunisták követtek el, többnyire saját népük ellen. Elborzasztó számok, hihetetlen mennyiségek. Aki pedig azt hiszi, jól ismeri a Szovjetunió történetét, olvassa el e vastag kötet első részét, Nicolas Werth sorait. A Szovjetunió történetében a kegyetlenség már a polgárháborútól kezdve jelen volt. Sztálin csak folytatta a sort.

A második rész, Stéphane Curtois és Jean- Louis Panné, írása részletesen lefesti,miként vonta befolyása alá a szovjet párt az egész kommunista mozgalmat, hogyan ragasztották át a szovjetek saját erkölcsiségüket a nyugati országok- pl. Franciaország- kommunista pártjára is. A harmincas évekre a terror az egész európai kommunista mozgalmat eluralta. Csoda,hogy a spanyol polgárháborúban a baloldaliak is brutális kegyetlenségeket követtek el?

Andzrej Paczkowski és Karel Bartosek az 1945 utáni Közép- és Kelet-Európa történetét elemzi. Itt érezni némi elfogultságot a Szerzők részéről, annyiban, hogy túl keveset írnak a magyarországi történésekről. Kun Miklósnak és Zimmer Tibornak elég sűrűn kellett lábjegyzetelnie. Ennél a fejezetnél éreztem leginkább: mindegy, hogy melyik néppel történt a borzalom, nekünk, magyaroknak,kötelességünk emlékezni rá.

Jean- Louis Margolin elemzi az ázsiai kommunizmus rémtetteit. Mao Kínáját anarchisztikus totalitarista államnak írja le,míg Teng főtitkársága szerinte a " terror szétmállásá"-nak időszaka volt. A kambodzsai a koreai,illetve a vietnami kommunizmusról írt fejezet hiánypótló a magyar Olvasó számára. Csakúgy,mint  a Pascal  Fontaine által írt fejezet a harmadik világ : Latin- Amerika és Afrika,kommunizmusáról.

Ez a könyv nem hiányozhat senki polcáról. Mert a közelmúlt eseményei mind a mai napig kihatnak a magyarság és a nagyvilág életére.

Stéphane Curtois- Nicolas Werth- Jean- Louis Panné- Karel Bartosek- Jean- Louis Margolin- Andzrej Paczkowski: A kommunizmus fekete könyve. Ford.: Benyhe János. Nagyvilág Kiadó,é.n.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
Tallo
2009-02-09 11:17
A balos sajtó azt kérte számon a szerzőltől, miért nem foglakoznak a nácizmus bűneivel is. Hát, azért, mert arról más könyvek szólnak, nem is kevés.
lappango
2008-07-05 23:14
A magyar történelemre kevés figyelmet fordítanak akönyv szerzői. De ez nemcsak az ő bűnűk.
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
50%
Pozitív
25%
Semleges
25%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu