1968- Egy nagy év

Az 1968-as év az emberiség történelmének egyik nagy esztendeje. Magyarországon új gazdasági mechanizmus indult el, Nyugat- Európában diáklázadások robbantották fel az addig békésnek tűnő polgári rendet, az USA-ban meggyilkolták Martin Luther Kinget, valamint Robert Kennedyt,  augusztus 21-én pedig a Szovjetunió vezette nemzetközi erők bevonultak Csehszlovákiába, hogy katonai eszközökkel vessenek véget a Dubcek fémjelezte reformfolyamatnak.

Bár az események valamelyest összefüggésben állnak, érdemes úgy tárgyalni-elemezni ezt az esztendőt, mint ahogy a korszerűbb második világháborús művek szokták: térségenként. Mert mást jelentett 1968. Nyugat- Európában, mást az USA-ban, és mást Kelet- Európában. Amikor Rudi Dutscke, a híres  diákvezér ( Nyugat- Európa), ellátogatott Prágába( Kelet-Európa), az ottani ifjúság gyakorlatilag nem is értette, miről beszél. Más kultúra, más világ volt.
 
Az Egyesült Államok számára a hatvanas évek egyfajta rádöbbenés, méghozzá önvizsgálatra késztető rádöbbenés időszaka volt. A társadalom intelligensebb hányada ráeszmélt, hogy a felülmúlhatatlannak tetsző amerikai demokráciának igenis vannak hibái. Nem ad egyenlő jogokat az etnikai kisebbségeknek, a külpolitikát túl szűk beavatott elit irányítja a társadalom feje felett. Rájöttek arra is az amerikaiak, hogy baloldalinak lenni nem is olyan vészes, és hogy a baloldali nem egyenlő a kommunistával. A Szovjetunióval pedig célszerűbb erőegyensúlyt fenntartani. Már JFK megkezdte a Szovjetunióhoz való közeledést, őt ( valószínűleg a katonai lobbi utasítására) megölték, és a Nagy Évben politikai gyilkosság áldozata lett Robert Kennedy, és a nagy polgárjogi harcos, Martin Luther King is. Mire elérkezett az év vége, csak az volt biztos, hogy semmi nem biztos.

Nyugat-Európában a "diákok" társadalmi reformot követeltek. A lázadás a párizsi Sorbonne-on kezdődött, majd'minden nyugat- európai országra átterjedt. Acélpont az úgynevezett polgári társadalom volt. A harmincas- ötvenes generáció azt gondolta, a második világháború lezárásával egyfajta történelmi folytonosság alakul ki, szerves fejlődés, a polgári normák továbbélése. Ám jött az ifjú nemzedék, amely kérdéseket tett fel. Miért ilyen az oktatási rendszer,miért ennyire merev? Miért manipulálja az embereket a sajtó? Németországban sokan azt kérdezték: apa,te mit csináltál a háború alatt? Apuci sokszor kínosan érezte magát, miközben felelt...

Kelet-Európában még mindig a Szovjetunió irányított. Az 1964-ben hatalomra került Leonyid Brezsnyev, be akarta bizonyítani, hogy keménykezű is tud lenni, ha kell.Csehszlovákiában, részben a lassan kibontakozó civil társadalom, részben a kommunista párt reformerői, élen Aleksander Dubcekkel, rájöttek, hogy a szocializmus jelenlegi formájában tarthatatlan. �"vatos reformpolitikába kezdtek, amit Brezsnyev nem nézett jó szemmel. Nem akart egy újabb 1956-ot. Ezért, miután a tárgyalások kudarcba fulladtak ( még a magyar pártvezető, Kádár János is győzködte Dubceket, emlékeztetve őt a tragikus magyar "ellen"forradalomra), a Vörös Hadsereg és még öt "baráti" ország hadserege, bevonult Csehszlovákiába. A társadalom ellenállt, de hiába.

Nyugat nem igazán tudott semmit tenni. A Szovjetuniónak volt atomfegyvere, a békés és gazaságilag jól prosperáló térségek lakossága pedig nem akart háborút, látták az amerikaiak vietnami vergődését. A megszállásba belenyugodtak, a lázadások még egy darabig folytatódtak, Amerikában a nyolcvanas évekig kellett várni az afroamerikaiak polgárjogának elismerésére. 1968. nagy év volt. De eredményei csak később váltak nyilvánvalóvá.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »