szöveg
Keresés
Kifejezés:
Miben?

Füst Milán: Este van



Füst Milán, a magyar szabadvers mestere volt. Költeményeinek fő témája az öregség, az elmúlás. Ebben a versében sincs ez másként. 

Füst Milán: Este van
A vers két nagyobb strófából áll, mindkettő rímtelen szabadversben íródott. Belső ritmusa azonban van ezeknek a versszakoknak. Sajátos zeneiségük miatt akár hangosan olvasni vagy szavalni is érdemes ezt a költeményt.

Az első versszak aforizmaszerű sorral indul: " Mire rám mutatnál: nem vagyok." Az emberi élet mulandóságát, pillanat-szerűségét fejezi ki ezzel a költő. Az elkövetkező sorok kozmikus dimenzióba helyezik az emberi létet: sűrűn fordulnak elő a föld, az ég, a csillag szavak. Mi,emberek, mulandóak vagyunk, de a világ, a kozmosz, amelyben élünk,az örök. A hatodik sorban a költő felteszi azt a kérdést, mely minden embert foglalkoztat az elmúlás közeledtével: " S elrendeződik-e...". Kap utólag valamilféle értelmet az életünk, úgy halunk meg,hogy véghezvittük, mit akartunk?

A második, rövidebb szakasz hangulati ellenpontja az elsőnek. Míg az utóbbiban dominálnak a sötét színek(este van), mindjobban eluralkodik az elmúlás hangulata, addig a második versszak egy látomás, méghozzá örömteli látomás. A költő vágyik még egy utolsó élet-örömre:" A messzeségben,ott,hol domborúl a Csendes-óceán/S mint órjás cet csillog a tenger háta,/ Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid-/Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el/A föld a semmiség felé. Vigyél még el oda...". A "zöld árnyékaid" metafora után közvetlenül kihagyás következik, ez emeli a vers zeneiségét.

Elmúlásról szól a vers, ha valaki más nagy költő alkotta volna, talán létösszegző versnek is tekinthetnénk. Ám több,egyúttal kevesebb is annál: egy lelki-fizikai halál felé közeledő ember utolsó kívánsága. Nagyszerű vers.

Kíváncsi vagy, mások mit gondolnak róla? »
Megvan a saját véleményed? »
Hozzászólás
Egy hozzászólás maximum 500 karakter lehet. Még 500 karaktert írhatsz.
aknai
2008-07-30 14:28
Egyfajta utolsó kívánság...
Jó vagy sem? - Felhasználói értékelés
77%
Pozitív
22%
Semleges
0%
Negatív
Ismered, vagy már hallottál róla? Szavazz!
Ahhoz, hogy szavazhass, kérjük lépj be, vagy regisztrálj!
Légy Te is jó! Ha szívesen írnál cikkeket...
Ha szeretnél Te is Jó cikket írni, küldj e-mailt a kultura@jovagyok.hu e-mail címre
Bejelentkezés felhasználóknak
Felhasználónév:
Jelszó:
Bejelentkezés vállalkozóknak

  Hamarosan...
hirdetés
© Copyright 2008. Jovagyok.hu